Budapest

Budapest hajnalban a legszebb, amikor a nap lassan emelkedik fel a síkság felől. Lágy pasztellfénnyel rajzolja körül Pestet, és mint egy erős reflektor, Buda épületeit pásztázza. Arany szikrát vetnek az ablakok a Várhegyen. És Budapest éjjel is káprázatos látványt nyújt. A Lánchíd lámpafüzért visel, s a középületek, a Parlament, az Opera, a királyi palota s a Várnegyed díszkivilágításba öltözik. Könnyű Budapestnek úgy játszania a fénnyel, mint egy előkelő hölgynek az ékszereivel, hisz minden jól áll neki. A reggel, az este és a nappal is, amikor a város él, lüktet, s a más országokból érkezett látogató úgy érzi, minden sarkon történik valami érdekes.
Több főváros épült folyó partján, s az sem egyedülálló, hogy a vízi út épp a történelmi központon halad át. De az, hogy a folyó olyan széles, olyan méltóságosan nagy legyen, mint a Duna Budapestnél, már ritkaság. Az meg egyedülállóan különleges adottság, hogy a bal és a jobb part tökéletes kontrasztja egymásnak. Buda hegyekre épült, s ezek közül kettő, a Várhegy és a Gellért-hegy majdhogynem a "lábát lógatja" a vízbe. Velük szemben Pest olyan lapos, mint a régmúlt századok városlakóinak kemencében sült lángos-kenyere. Nincs abban semmi túlzás, hogy Budapest Európa egyik legszebb és legszebb fekvésű fővárosa. A magyarországi védendő értékek közül elsőként került fel az UNESCO világörökség-listájára a budai Duna-part a Gellért Szállótól a Várhegyen át a Margit hídig, Pesten pedig a Parlamenttől a Petőfi hídig, és az Andrássy út végig a Városliget szélén álló millenniumi emlékműig.
A honfoglaló magyar törzsek 896-ban először a síkságot lakták be, majd átköltöztek a jobban védhető hegyvidékre. Buda a 13. századtól kezdve királyi székhely, meg-megújuló és egyre előkelőbb palotával és a körülötte kiépülő virágzó polgárvárossal. Pest ekkor a kereskedők, mesteremberek városa. 1872 különösen fontos dátum a város életében, az addig különálló három település, Pest, Buda és Óbuda ekkor egyesült. Azóta hívják a magyar fővárost hivatalosan is Budapestnek. A 19. század s az ezredforduló Budapest aranykora, ekkor fejlődik világvárossá.
A legek képzeletbeli krónikájába is számtalanszor feljegyezték már a közel kétmilliós Budapestet. Itt épült a kontinens első földalattija. Nincs még egy európai város, amelyik annyi híres filmest adott volna a 20. század elején Hollywoodnak, mint Budapest. Világhírű feltalálók - például a villanymozdony atyja, Kandó Kálmán, vagy a gyufa egyik kitalálója, Irinyi János -, művészek lakhelye volt a város. Budapesten élt a két neves magyar zeneszerző, Bartók Béla és Kodály Zoltán. És itt született a Nobel-díjas magyar író, Kertész Imre.
És nehéz találni olyan várost is, ahol annyiféle közlekedési eszközt - troli, villamos, metró, kéregvasút, busz, fogaskerekű, sikló, kishajó, fiáker, helyiérdekű vasút, kerékpár vagy a margitszigeti bringóhintó - használhatnak a látogatók, mint Budapesten. Válasszunk közülük, s induljunk el a világörökség útjain. Aztán utazzunk egy kicsit távolabb, szaporítsuk az egyedi, különleges látnivalók számát, járjuk be a főváros környékének történelmi emlékekben gazdag településeit és szép tájait.
Szállás Budapest
- Accor hotels - Ibis Budapest Heroes Square
- Andrássy Hotel - Budapest
- Boulevard City-Panzio és Apartmanok
- Danubius Grand Hotel Margitsziget
- Danubius Hotel Astoria
- Danubius Hotel Gellért
- Dominik Panzió
- Hotel Omnibusz
- K+K Hotel Opera
- Kempinski Hotel Corvinus Budapest
- Radisson Blu Béke Hotel
- Tulip Inn Budapest Millennium







